Amikor honlap átalakítási munkát vállalunk, sokszor szembesülünk azzal, hogy a weblapok tulajdonosai nem tüntetik fel oldalukon a törvény által szabályozott kötelező elemeket, melyért akár bírságra is számíthatnak.

A 2014. január 1. napi módosítással a 2001. évi CVIII. törvény (az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről) előírja bizonyos tartalmi elemek kötelező feltüntetését:

A honlap kötelező elemei:

?4. §32 A szolgáltató köteles elektronikus úton közvetlenül és folyamatosan, könnyen hozzáférhető módon legalább a következő adatokat közzétenni:

a) a szolgáltató nevét,

b) a szolgáltató székhelyét, telephelyét, ennek hiányában lakcímét,

c) a szolgáltató elérhetőségére vonatkozó adatokat, különösen az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címét,

d) ha a szolgáltató létrejöttét vagy tevékenysége gyakorlásának megkezdését jogszabály nyilvántartásba való bejegyzéshez köti, a szolgáltatót a nyilvántartásba bejegyző bíróság vagy hatóság megnevezését, és a szolgáltató nyilvántartásba vételi számát,

e) ha a szolgáltató tevékenységének gyakorlása jogszabály alapján engedélyköteles, ezt a tényt az engedélyező hatóság megnevezésével és elérhetőségi adataival, valamint az engedély számával együtt,

f) ha a szolgáltató az általános forgalmi adó alanya, a szolgáltató adószámát,

g) a szabályozott szakmák gyakorlásának körében:

ga) annak a szakmai érdek-képviseleti szervnek (kamarának) a megnevezését, amelynek a szolgáltató akár kötelező előírás alapján, akár önkéntesen tagja;

gb) a természetes személy szolgáltató szakképzettségének, illetve szakmai, tudományos fokozatának, valamint annak a tagállamnak a megjelölését, ahol ezt a szakképzettséget, illetve fokozatot megszerezte;

gc) hivatkozást a szabályozott szakma gyakorlásának a szolgáltató letelepedési helye szerinti államban alkalmazandó szakmai szabályaira, és az azokhoz való hozzáférés módjára,

h)33 a szolgáltató részére a tárhelyet biztosító, a 2. § l) pont lc) alpontjában meghatározott szolgáltató székhelyét, telephelyét, az elérhetőségére vonatkozó adatokat, különösen az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címét, kivéve, ha a szolgáltató részére nyújtott tárhelyszolgáltatás jellegéből adódóan ezek az adatok egyébként is megismerhetőek.?

 

A legegyszerűbb megoldás, ha létrehozunk egy Impresszum menüpontot a láblécben, ahol szerepelnek a honlap kötelező elemei, így a kötelező adatszolgáltatásnak eleget tettünk, ellenben a honlapunk fő elemeiről nem vonjuk el a figyelmet.

Ha még a fenti adatok nem szerepelnek honlapján, a büntetés elkerülése érdekében pótolja! Ha segítségre van szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kövesse a ZK Designt a Facebookon is!

Kérjen ajánlatot!

Logóra, arculatra, vagy honlapra,  van szüksége? Töltse ki az ajánlatkérési űrlapot és mi felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Kérjen ajánlatot most!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Ötletei megvalósításra várnak?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!